Orosháza — Gyopárosfürdő

Korabeli képeslap
Békés megyének nagyjából a közepén lévő járási székhely, járási jogú város, 35000 lakossal.
A kutatások szerint a környék az i. e. VI. évezredtől lakott hely, területén a bonfoglaló magyarok is megtelepedtek. A tatárjárás és a török hódoltság után viszont hazánk legjobban elnéptelenedett vidéke lett, úgyhogy újra kellett telepíteni.
Az újjáalapítás időpontja korabeli iratokból pontosan ismert, 1744. Szent György napján (április 24.) a Tolna megyéből származó zombai telepesek az akkori földbirtokossal, Harruckern Ferenccel kötött szerződés alapján megszállták az orosházi pusztát.
A település nagyon lassan fejlődött, még száz év múlva is az állattenyésztés a fő foglalkozás, a földművelés kezdetleges.
A szegénység és elégedetlenség mérhetetlen, így érthető, hogy az 1848-1849-es szabadságharc idején Orosházán pezsgő politikai élez zajlott. - Érdekes és kevésbé ismert tény, hogy az 1869. március 17-én Táncsics Mihályt választották meg képviselőjüknek.
A század végére kialakuló tanyarendszer fejlődést jelentett, megalapozója lett az Orosháza környéki országos hírű és jelentőségű baromfitenyésztésnek.
A város gazdasági életében a legfontosabb változást a vasútépítés hozta, ezután alakult ki, meglepő gyorsasággal, kézműipara.
A város történetében legjelentősebb eseménynek számítanak a századforduló agrárszocialista mozgalmai. 1891. május 1-én Szántó Kovács János vezetésével itt zajlott le Magyarországon az első véres összetűzés a proletariátus és az uralkodó hatalom között.
A háború elölti évtizedekben kialakuló mezőgazdasági fellendülés eredményeként a fontos közlekedési csomópontban fejlett mezőgazdasági kereskedelem virágzott. Hihetetlennek tűnik, pedig tény, hogy a híres és látványos hetipiacra tartva (csütörtökönként) 3-4000 szekér zörgött végig a szentesi, vásárhelyi és csabai utakon.
Erre az időre esik a városiasodás kezdete is, de gyökeres változást csak a felszabadulás hozott. A majdnem pontosan 256 éves település 1946. január 1-én végre várossá lett.
Meghatározó szerepet jelent az 1956 utáni ipartelepítés és a hatvanas évek elején megindult kőolaj- és földgázkitermelés. (Az országos termelés 10%-át Orosháza adja.) Az "olajvárossá" lett fejlett ipari településre jellemző, hogy itt van Közép-Európa legmodernebb üveggyára.
A városképen főleg napjainkban mérhető a változás, amikor a városközpont modern házai és az új lakótelep mellett még láthatók a bontásra váró, roggyant, öreg földszintes házacskák.
A fejlődő város közlekedési csomópont és a környék központja is, így egyre növekszik idegenforgalma, melyben mind jelentősebb szerepet kap a központtól 4 kilométerre lévő Gyopárosfürdő.

Megközelítés

Gyopáros megközelítése vázlatosanKözúton: Budapestről a Boráros térről a Soroksári út-5. sz. főúton (E5) megyünk Kiskunfélegyházáig. Itt balra a 451 sz. úton haladunk Csongrádon és a Tisza-hídon keresztül Szentesig, majd Hódmezővásárhely felé (45. sz. főút) folytatva utunkat, a városon kívüli vasúti átjáró után tábla jelzi az Orosházára vezető utat (közvetlen a város előtti jelzőtáblánál térhetünk be Gyopárosra). A távolság a fővárostól kb. 190 km.
Autóbusszal: a Budapestről közvetlen kocsi indul Orosházára, Szentesen keresztül, a távolság 182 km.
Vasúton: a budapesti Keleti pályaudvarról a Békéscsaba felé induló vonatokkal utazunk Mezőtúrig, majd átszállással érkezünk Orosházára, 204 kilométeres utazással.

A fürdő

Az „Öreg” víztorony - 2000 tavaszánA gyopárosi gyógy-, strand- és tisztasági fürdő 11000 m2-t foglal el a tó partján, melynek fele zöldterület, kezelője a Városi Önkormányzat. Befogadóképessége 3500 személy.
Gyopárosfürdő több mint százéves múltra tekint vissza. A fürdőélet alapjait a 2,5 km hosszú, észak-déli irányú, keskenyen induló, középen kiszélesedő, majd ismét elkeskenyedő szikes tó képezte.
A fürdő dr. László Eleknek köszönheti tétet, aki 1869-től 1896-ig volt a község orvosa. Már működése első esztendejében bejárta a község határát, felfedezte a tó környékének szépségét. Megvizsgálta a tó vizét, felismerte a nagy sótartalmát, feltételezte gyógyhatását és népfürdő létesítését javasolta. Kezdeményezésére 1869-ben társadalmi összefogással megépült a kezdetleges fürdő. Mivel a tónak nincs forrása, medrét az összegyűlő eső- és talajvíz tölti fel. A megépülést követő évben a nagy esőzések nemcsak a tó mélyedését töltötték fel, de víz alá került a fürdőtelep is; kabinjaival együtt.
A vízszint süllyedése után a környék fürödni és gyógyulni vágyó lakossága ismét tömegesen kereste fel a tavat.
A feltételezett gyógyító hatás hamarosan igazolódott, Kiss Ferenc szeghalmi gyógyszerész 1870-ben és 1885-ben végzett vegyelemzése szerint 3375 mg/l oldott anyag, főleg nátrium-hidrogén-karbonát volt a vízben.
A tó körüli építkezés a század elején indult rohamos fejlődésnek. 1910-ben cölöpökön álló kabinsor, egy év múlva vendéglő, szálloda, majd kádas fürdő épült.
A tó vizének gyógyhatásával és felhasználásával 1920-tól kezdtek komolyan foglalkozni. A gyógyfürdő megnevezést 1925-ben engedélyezték, öt év múlva már gyógyszertárat; postát, cukrászdát; vendéglőt és öt szállodát találunk itt. A 4o kádas fürdőben orvosi ellátást kaptak a betegek.
A pezsgő fürdőéletnek sajnálatos esemény vetett véget: 1939-től katonai elszállásolóhely lett, és az épületek 1945-ig szinte teljesen tönkrementek.
A felszabadulás után, anyagi lehetőség híján hosszú ideig nem sokat tudtak tenni a fürdő megmentéséért. Csak az ötvenes évek végén kezdett feléledni a gyopárosi fürdőzés, majd a hatvanas évektől vett erőteljes lendületet az újjáépítés és fejlesztés.
Medencék, öltözők, fedett fürdő, vendéglátóipari létesítmények; nemrégiben új szálloda, tágas autóparkoló, vállalati üdülő és egyre több magánnyaraló épült.
Emlékmű - 1989A környezet csendje, az oxigéndús, tiszta, jó levegő már önmagában felüdülést jelent a fáradt embernek. A fürdő a 25 ha vízfelületű, hármas tagozódású tó középső medencéjének keleti oldalán települt. A tavat 85 ha rendezett park veszi körül. A nádövezte tópart és a nyugati oldalán kialakított 30 hektáros parkerdő pihentető sétahely.
Az 1971-ben épült, egész évben üzemelő fedett fürdőben 24 kád van, továbbá egy ötszög alakú, középen is tagolt, 350 m2 vízfelületű ülőpadkás medence, mely 32-34°C hőmérsékletű vizével főleg a gyógyítást szolgálja. Az emeletes épületben öltözőkön kívül pihenőt és büfét is találunk.
A strand bejárata a fedett fürdő után nyílik. Balról a víztorony és a régi kazánház ódon épülete, mellette a hangulatos Deszka csárda áll.
A 20x21 méteres kiemelt medence 1 méter mélységű, 30°C hőmérsékletű termálvízzel a helyiek tréfásan "néplavór"-nak becézik.
A két db 350 m2 vízfelületű termálmedence 26 és 32°C hőmérsékletű vize gyógycélokat szolgál.
A tóból elkerített 30x60 méteres betonozott szélű mederben természetes sziksós tóvíz van; hőmérséklete a napmelegétől függ. A belőle külön választott 7x 12 méteres gyermekmedencét 28-30°C körüli termálvízzel táplálják.
A 4 személyes kabinok és az emeletes öltözők 3500 vendéget tudnak kiszolgálni. A strand fövenye, pázsitja kiváló napozó- és játszótér. Büfékkel; vendéglőkkel gondoskodtak a vendégek ellátásáról. Az élelmiszerboltban strand- ajándék- és vegyes cikkeket is árusítanak.
A vízellátást a tó természetes vize és két termálkút adja.
A 900 méter mély kút 200 liter 46 °C hőfokú, az 510 méteres 380 liter 40 °C hőmérsékletű meleg vizet ad percenként.
A tó vizének oldott ásványianyag-tartalma 1,1 g, a termálkutaké 1,6-1,7 g literenként. A természetes tóvíz inkább sós, a termálvíz alkálihidrogén-karbonátos.
A gyógyvíz reumatikus, ízületi és mozgásszervi betegségek orvoslására alkalmas. Nőgyógyászati panaszoknál (idült méh- és petefészek-gyulladás, meddőség, funkcionális zavarok gyógyítására, műtét utáni rehabilitációra stb.) is hatásosan alkalmazható.
Szakorvosi beutalóval is látogatható; a kádfürdőben a betegek orvosi ellátást kapnak.

Látnivalók

Mivel Gyopáros Orosháza szerves része, és itt különleges látnivaló nemigen akad, a belvárosról adunk rövid tájékoztatást.
A város legrégibb épülete a műemlék templom. Főhajóját 1786-ban építették, déli hajóját 1830-ban toldották hozzá. Városképi jelentőségű, tájjellegű, dúsan díszített faoromzatos régi népies lakóházat találunk az Ady Endre u. 2., Tas u. 18., Thököly ut 15 és 35, Zombai u. 18. sz. alatt.
A Dózsa György út 5. sz. alatti Szántó Kovács Múzeum régészeti, helytörténeti és néprajzi gyűjteménye igen értékes. Az újratelepítéstől igen érdekesen és egyedi elrendezéssel szemléltetve nemzedékenként mutatja be az egyes korok váltását.
Emlékpark, háttérben az evangélikus templommalA gimnázium előtt létesített emlékpark idegenforgalmi látványosság. A felújított, vásárcsarnokkal bővített Könd utcai piac egy kissé még érezteti a régi nagy hetipiacok hangulatát. A modern, amerikai érdekeltségű üveggyár kívülről is sejteti ipari rangját, esetenként, főleg szervezett látogatás során bepillanthatunk az üveggyártás titkaiba. A város határában még számtalan, hangulatos, ma is lakott tanya emlékeztet a múlt életformájára.

Kirándulások

Két lehetőség kínálkozik: az egyikmaga a Gyopáros-tó, csónakázási lehetőséggel, és a nyugati oldalán lévő parkerdőben tehető tó környéki kellemes sétákkal. A tó kiváló horgászvíz, gazdag halállományából főleg pontyféléket, compót, angolnát, fehér amúrt, de sok egyéb halat is fognak.
A másik lehetőség a kakasszéki sziksós tó meglátogatása. Hajdan híres fürdőhely volt, szanatóriumában főleg csonttuberkulózisos betegeket gyógyítottak, ma zárt intézet, a megyei kórház kihelyezett reumatológiai osztálya működik benne, a gyógykezelést csak beutaltak vehetik igénybe.
Északi-tó - 2000A tó biológiai egyensúlya a rossz vízrendezési elképzelések és beavatkozások miatt sajnos megromlott, a régi híres tavi strand teljesen tönkrement. Az épületeket is lebontották, a halálra ítélt tó végzetesen a pusztulás felé tart, és ez azért sajnálatos, mert megszűnik a környezet mikroklímája, a tóparti gyógyhely sem töltheti be eddigi szerepét. A tó a rossz vízháztartás miatt elmocsarasodik, területét semmire sem lehet hasznosítani, sőt egyenesen káros lesz a környezetére.
Az állott; hínáros víz fürdőzésre már ma sem alkalmas, viszont a nádas, lagúnás vízi világ romantikája, a sok vízimadár látványa egyedi élményt nyújt. A horgászok próbálkozása sem szokott eredmény nélkül maradni.
Egyéb lehetőség a közeli fürdőhelyek felkeresése: Nagyszénás (12 km), Tótkomlós (19 km), Mezőkovácsháza (30 km), Szentes (32 km), Hódmezővásárhely (34 km), Békéscsaba (37 km).

Gyakorlati tudnivalók

A fedett fürdőmedence szolgáltatási adatai:
1. A víz felületének nagysága: 365 m2
2. A nyitvatartás ideje: télen 9-16 óráig, nyáron 8-18 óráig
3. A kádfürdők száma: 8 db
4. A rendszeres orvosi vizsgálat időpontjai: kedd: 7-13 óráig, csütörtök: 7-13 óráig
5. Egészséggel kapcsolatos szolgáltatások: szauna, masszázs, ultrahang, mikrohullám, galvánfürdő, fizikotherápia. A betegek és egészségesek is jó eredménnyel vehetik igénybe a felsorolt szolgáltatásokat, zömmel orvosi rendeletre.
A strandfürdő
A gyopárosi strandfürdő nyáron szolgálja ki a vendégeket, mégpedig: uszoda: május 15-től szeptember 30-ig 06-21 óráig,
nyitott medencék: május 01-től - szeptember 30-ig 08-19 óráig
A strandfürdő áll: - egy gyermekmedencéből, - egy kisebb gyermeklubickoló medencéből, - egy nagyobb medencéből, - egy uszodából.
A medencék adatai: - a gyermekmedence 32 négyzetméter felületű és 26-28 oC hőmérsékletű, - a kismedence vízfelülete 38 négyzetméter (23x6 méter), - az úszómedence vízfelülete 1.150 négyzetméter (23x50 méter).
Ez úszóversenyek megrendezésére, megtartására is alkalmas. Az utóbbi két medence vizének hőmérséklete a nyár folyamán 22-26 oC, a napi időjárástól függően.
Az öltözők száma: vállfás öltöző 700 fő részére. A kabinok száma: 80 db.

Gyopárosfürdő területén egyéb szolgáltatások:

  • eszpresszó, cukrászda 2
  • büfé vendéglő 8
  • csónakázás
  • vizibiciklizés
  • horgászat
  • Orosházáról a közlekedést 8 autóbusz járat és 4 napi-vonatjárat teszi lehetővé. Magánautósoknak 1500 négyzetméter terület áll rendelkezésre parkolásra Kerékpárosok a kerékpármegőrzőt vehetik igénybe. A fürdő területén több emléktábla és emlékmű van. Nevezetes építmények: 1. víztorony, 2. Napsugár Szálló, 3. Jankó Vendéglő, 4. három nagyobb méretű vállalati üdülő.
    Gyopáros területén kb. 250 nyaraló épület, villa van. Ebből körülbelül 50 épület egész éven át lakott. Fizetővendég-szolgálatot az orosházi IBUSZ Iroda intézi.
    A gyopárosi tó nyugati oldalán lévő parkerdőben található a fürdő 6 db. faházból álló együttese mely 28 személynek nyújt gondtalan pihenést.
    A faházakban (5 db. 5 ágyas 1 db. 3 ágyas) fürdőszoba, színes TV, hűtőszekrény, felszerelt főzőfülke található.
    A faházak április 01-től október 31-ig üzemelnek.
    Az uszoda mellett létesített camping kiváló lehetőséget biztosít a sátorozást kedvelő vendégek számára.

    Vissza Gyopároshoz | Lap eleje