MOCSÁRI TEKNŐS

Emys orbicularis
Mocsári teknős

Ismertetés

Egyetlen vadon élő hazai teknősfajunk, esnél fogva összetéveszthető más hüllővel. Az állatkereskedésekben vásárolható észak-amerikai eredetű vörös fülű ékszerteknőst ugyan esetenként ki-kiengedik, ha gazdájuk megunta, de a szabad természetbe (tehát nem városi tavacskákban, kerti medencékben) való bizonyított túléléséről, azaz átteleléséről még nincs tudomásunk. A tőlünk délre élő, növényevő szárazföldi teknősök görög teknős mór teknős pedig melegigényesek, a mi kontinentális, fagyos teleinket a szabadban nem élik túl, bár egyes elengedett példányokról időnket felröppen a hír. A mocsári teknős mintegy 15-20 cm-es páncélhosszúságú, állóvizekbe gyakori, ragadozó víziteknős. A páncél csontos lemezeit szarupajzsok borítják, amelyek alapszíne többnyire sötétbarna vagy zöldesfekete, rajta élénk vagy elmosódott, középről sugarasan szétterjedő citromsárga pettyezettség látható. Nem ritkák a teljesen sötét, egyszínű, de a sárgán domináló példányok sem. Hátpáncélja mérsékelten domború, a gerinc mentén többnyire 5 nagy, hatszögletű pajzs sorakozik. Ezeket kétoldalt újabb nagy pajzsok veszik körül, míg a szegélyt kisebb, keskenyebb pajzsok alkotják. A haspajzs a nőstényeknél lapos vagy enyhén domború, a hímeknél inkább homorú. Fejét, végtagjait és farkát védekezésül képes páncéljába behúzni, s ilyenkor szinte senki és semmi nem férhet hozzá. Nyakát a nyakrejtő teknősökre jellemzően S-alakban meghajlítva, a test, hossztengelye irányában húzza vissza, nem pedig féloldalra hajtva, mint a nyakfordító teknősök. A hímek farka testükhöz viszonyítva hosszabb, töve vaskosabb, mellső lábaikon a karmok erőteljesebbek, szemükbe a szivárványhártya élénk narancsvörös vagy barnáspiros színű. Velük szemben a nőstényeknek rövidebb a farkuk, domborúbb a haspáncéljuk, szivárványhártyájuk sárgás vagy fehéres színű.

Elterjedés

Elterjedése majdnem egész Európát átfogja; hiánya a Brit-szigetekről és a vele szembeni kontinentális partvidékről, valamint Skandináviából az eljegesedés alatti visszahúzódással magyarázható. Magyarországon gyakori, (főként a síkvidéki, álló vagy lassú folyású vizekbe, vízlevezető csatornákban, ártéri területek, alföldi szikes tavakban, kubikgödrökben.

Életmód

A mocsári teknős a tiszta vizet kedveli, babonás tévhit az, hogy "a moslékban jól érzi magát". Mozgása a szárazon esetlen, de a vízben annál jobban úszik. Ragadozó állat, de nem veti meg a dögöket sem, ő a vizek hullaeltakarítója. Felszínen lebegő haltetem vagy fenékre süllyedt döglött béka; egyik sem marad rejtve előtte; hamar akár csapatnyi teknős összegyűlik és éles karmaikkal, szarukávás állkapcsukkal szétmarcangolják, eltüntetik a maradékot. Előszeretettel napoznak a vízen úszó fatörzseken vagy a partról benyúló ágakon, esetleg magán a parton; de látásuk kitűnő, és már több tíz méterről egymást riasztva belecsusszannak a vízbe, ha valaki közeledik. A mocsári teknős tojásokkal szaporodik, amelyeket (mintegy tucatnyit) a nőstény a vizek pattján a homokba vagy a tőzegbe rak. A körülbelül 2 x 3 cm-es ovális tójásokból augusztus-szeptemberben kikelő kisteknősök alig dióhéjnyiak. Telelni a kifejlett állatokkal együtt az iszapba vagy a parton fagymentes helyre húzódnak.

Természetvédelmi helyzet

Fennmaradásának érzékeny pontja a tojások kikeltetésére alkalmas, meleg, nyílt, de zavartalan fészekrakó hely, amelyek sajnos egyre fogynak a vizek környékén. Alföldi élőhelyeinek nagy része a lecsapolások következtében kiszáradt, a vizek, csatornák környéke pedig sokszor beépül; ill. zavaró forgalommal terhes.
Vissza az állatvilághoz | Lap eleje