DÉVÉRKESZEG

Abramis brama
Dévérkeszeg

Ismertetés

Oldalról lapított magas hátú és erősen ívelt hasvonalú keszegféle. A legnagyobbra növő Abramis faj, ezért a rokonfajoktól (Abramis, Blicca) a termetesebb ( 1 kg feletti) példányokat már csak mérete alapján is könnyű elkülöníteni. A kisebb egyedeket első ránézésre a félig alsó szájállás alapján a választhatjuk szét a rokonfajok nagy részétől A színezet hasonlóan az egyéb keszegfélékhez nem nyújt biztos támpontot, de a kifejlett egyedek testének alapszíne határozottan sárgás árnyalatú. Úszói ivadék korban áttetszők kifejletten szürkék, idősebb korban palaszürkék illetve feketés árnyalatúak lesznek. Farkúszója mélyen bemetszett, enyhén aszimmetrikus (heterocerk), azaz az alsó lebenye valamivel hosszabb. Hátúszója rövid és magas, mellúszója hegyes végű. A háton a fejtől a hátúszóig és a hason a hasúszók mögött a végbélnyílásig pikkelytelen sáv található. Ivásidőbe a hímeken nászkiütések, úgynevezett dorozsmák jelentkeznek, mely legkifejezettebben a fejen jelenik meg de valójában az egész halat borítja. Maximális testtömege 10 kg (70 cm) körül van. Hazánkban a legnagyobb egyedek 5 kg körüli tömegűek, de a 2 kg körüli példányok is már ritkának számítanak. Egyéb nevei: bárdkeszege, dévér, dorozsmás keszeg, durda, fahegykeszeg, feketeszárnyú keszeg, keszege, lapátkeszeg lapiska, laposka, lepényhal, platyica, platyika, pünkösdkeszeg, széles keszeg, Szent György keszeg, tyiága, vereskeszeg.

Elterjedés

Európában szinte mindenhol előfordul, csak az Ibériai és az Appennini-félszigetről hiányzik. Előfordulásának keleti határa a többszöri sikeres telepítések miatt az Aral-tó vízgyűjtőjétől az Ob vízrendszeréig bővük. Előfordul továbbá az eurázsiai beltengerekben is, de ez a forma is ívni az édesvizekbe vonul. Kifejezetten tág tűrésű halfaj. A hegyi patakok és a magas trofitású állóvizek (mocsarak, lápok, stb.) kivételével mindenütt megtalálható. Jellemző élőhelye a folyók síkvidéki szakasza, de nagyszámban megtalálható kisebb-nagyobb állóvizeinkben és holtágainkban is.

Életmód

Jó alkalmazkodó képességű, igénytelen rajhal, mely általában hasonló korú egyedekből álló bandákban vándorol. Április végétől június közepéig tartó ívásidejében látványos módon szaporodik. A csendes, sekély öblökben szinte forr a víz az ívó dévérektől. A kiválasztott mederfenék lehet elöntött rét, vagy a part menti fák víz alatti gyökérzete, de leívik bealgásodott aljzatra is. Ivarérettségüket 3-4 éves korukra érik el. Egy kifejlett nőstény 100-340 ezer 1,2-1,6 mm átmérőjű sárgás ikrát rak. 18-20 C fokon 3-4 nap alatt kel ki a lárva, mely még néhány napig a növényzeten függeszkedve szikanyagából táplálkozva fejlődik. Az ívás után a nagyrajok felaprózódva visszahúzódnak vegetatív élőhelyeikre majd a tél közeledtével újra nagyobb bandákba verődve készülnek a vermelésre. A vermeléskor ugyancsak korcsoportonként gyűlnek egybe, és a folyók lassan áramló, mélyebb szakaszaira, általában nagyobb kanyarulatok alámosott partú részeire húzódnak. Az állóvízi populációk a kevésbé zavart, mélyebb mederszakaszokon vermelnek. A dévér fiatalon még javarészt planktonevő, de az egyedfejlődése során fokozatosan áttér a fenéklakó szervezetek fogyasztására. A kifejlett halak leginkább iszaplakó szervezeteket, árvaszúnyog-lárvákat, puhatestűeket, férgeket fogyasztanak.

Természetvédelmi helyzet

A dévér hazánkban védett. A horgász legfeljebb naponta 4 kg-ot foghat belőle. A faj sem időszaki sem méretkorlátozás alá nem esik. A rokon fajokhoz képest tág tűrésű jól alkalmazkodó halfajnak számít, így leginkább elsősorban a túlhalászás fenyegetheti populációit.
Vissza az állatvilághoz | Lap eleje