VÖRÖSBEGY

Erithacus rubecula

Leírása

Kicsiny, kurtának látszó madárka. Egész hátafele a tarkóval és fejbúbbal együtt olajbarna, hasa szennyesfehér, torka, begye és a homlokra is átmenve szép, eleven rozsdavörös, amitől neve is ered. Szárnyán jól kivehető világos rovott csík. Szeme sötétbarna, nagy; csőre árforma, finom; lába sötét színű, karcsú. Tollazata puha, finom és lazán álló. Fészke a legnagyobb, tömött sűrűségben és mindig alacsonyan, a földhöz közel épül, finoman és jól rakva fák odvában, vájásokban, hasadékokban; anyaga kívülről száraz levél, befelé finoman és tömötten szövött moha, finom gyökerekkel, átszövögetve szőrökkel, szövedékkel és tollal. A fészek nagyon nehezen található. Fészekalja öt, ritkábban hét tojás, mely halaványsárgás, barnás, olajos alapon rozsdásan szeplős; a szeplők vastagabb végén koszorúsan is sűrűsödnek.

Életmódja

A vörösbegy a legügyesebb bujkálók közül való; a földön egyet surran, aztán hirtelen megáll, nagyot bókol, leereszti szárnyát és felvágja farkincáját; aztán lángoló szemeit nagy bizodalmasan rászegezi az emberre is, mintha azt mondaná: "bízom benned!" A szárnyacskáit mindig úgy eresztgeti le, hogy végül a fark tövénél alacsonyabban áll. Nagy buzgón szedi a bogárságot, de nem irtózik a meztelen csigáktól, sőt a kisebb gilisztáktól sem, amelyekhez a nemes poszáták a világért sem nyúlnának hozzá. Fel is kap egy-egy magasabb ágra, veszteg áll, csak néha bókol egyet és felvágja a farkát; egyszerre a föld felé levágódik, felkapja a kiszemelt prédát, visszaszáll az ágra és elkölti. Éneke kedves, andalító, a pacsirtára emlékeztető. Hallatja veszteg ülve hosszan és kitartóan.
Olyan madár ez, hogy fogságban úgyszólván az első órában megszelídül; szereti a szobában a szabadon való járást-kelést, és szegény embernél nagyon kapdossa a legyet, zúgban a pókot, az ágyban mindent, akár mozog, akár ugrik. Szegény munkások ezért tartogatják is.
Minden védelmet érdemlő, becsületes madár. Még sok van.
(Herman Ottó: A madarak hasznáról és káráról.)

Vissza az állatvilághoz | Lap eleje