KECSKEBÉKA
-
Rana esculenta
Ismertetés
A kecskebéka, bár sokáig önálló fajként tartották nyilván, a valóságban
a tavi béka és a kis tavibéka természetes kereszteződésével létrejövő hibridfaj.
Ezt újabban a tudományos nevében kitett klepton megjegyzéssel is hangsúlyozzák
(Rana kl. esculenta). A két szülőfaj hibridizációjával létrejött egyedek
a leggyakrabban az egyik szülőfajjal visszakereszteződve tartják fenn fele-fele
arányban az állományukat. Ennél azonban sokkal bonyolultabb populációrendszerek
is előfordulnak, amelyek összetétele és szaporodásmechanizmusa csak a genetikai
tulajdonságok feltérképezésével tisztázható. A kecskebéka a két másik fajhoz
képest köztes testméretű, 6-9 cm-es zöldbéka. Egyéb tulajdonságai is átmeneti
jelleget mutatnak: hátsó lábának sarkai a testre merőlegesen állítva épphogy
elérik egymást a faroktájék felett; a sarokgumó közepesen fejlett, kissé
domború; a hímek hanghólyagja szürkésfehér színű a hangadás közben. A kecskebéka
hangja, brekegése magasabb fekvésű, inkább "eee" hangokat utánzó, mekegő
(nevét is innen kapta az állat). Hátbőre kevésbé rücskös, színe rendkívül
változatos, gyakori rajta a zöld gerincvonal. Hátsó lábának combján gyakran
kénsárga foltok helyezkednek el fekete márványozottsággal.
Elterjedés
Európában az Ibériai és a Balkán-félsziget, valamint a Brit-szigetek és
Skandinávia kivételével mindenütt közönséges. A két déli félszigeten más,
közel rokon zöldbékafajok helyettesítik: Hazánkban mindenütt gyakori, a
másik két zöldbékafajjal közös populáció együttesekben fordul elő
Életmód
Megegyezik a kis tavibékáéval és a tavi békáéval, mind táplálkozásmódját,
mind szaporodását tekintve. Velük együtt a nagyobb, főként síkvidéki állóvizeket
kedveli, ahol a parti és a vízinövényekkel benőtt mélyebb övezetekben egyaránt
tartózkodik. Szaporodási időszakon kívül sem hagyja el a vizet, telelni
is képes a vízfenéki iszapban.
Természetvédelmi helyzet:
Védettsége csak a többi zöldbékával együtt, az általános kétéltűvédelem
részeként indokolt..
Vissza az állatvilághoz
| Lap eleje