Gyopáros vizét gyógyvízzé nyilvánították

„Vannak híres fürdőhelyek, Herkules-fürdő, Tusnád-fürdő, Károly-fürdő, vagy Karlsbad amelyek már a múlt szádadban rangot, hírnevet szereztek, divatosak voltak .Gyopárosfürdő elmúlt már száz esztendős, híre pedig váltakozó volt. A múlt században, amikor felfedezték gyógyító hatását, szinte mindenki ide járt, de a környékbeli településekről különösen sokan, akkor nevezték az Alföld gyöngyének” - így jellemzi Fülöp Béla Gyopárosfürdő – Fürdőtörténet, emlékek, nyaralási lehetőségek – című könyvében Orosháza.
Közkedvelt üdülőövezetét. Időközben a „gyöngyszem” sajnos megkopott Gyopáros tórendszere és fürdője.
Évtizedekig nem kapta meg azt a törődést, amit megérdemelt volna. Az elmúlt tíz évben azonban sok millió forintot fordított a város arra, hogy Gyopárosfürdő ismét a régi fényében tündököljön…
Az első feladatok egyike a tórendszer megmentése volt a végleges pusztulástól. Emellett gondot fordítottak a Strandfürdő fejlesztésére is. A végső cél, hogy Gyopárosfürdő a helyi fürdők kategóriájából az országosan kiemelt, fürdőhelyek közé kerüljön. Ezt a célt szolgálják azok a beruházások is, amik a napokban kezdődtek a strand területén.
Gyopáros gyógyhatású vizét sokan ismerik és szeretik, azonban a gyógyvízzé nyilvánításra több mint 100 évet kell várni.
Néhány nappal ezelőtt, január 26-án érkezett meg a Gazdasági Minisztériumból a határozat, hogy Gyopáros vizét gyógyvízzé nyilvánították - mondta beszélgetésünk elején Bencsik János, a gyopárosi strand igazgatója. – Most, miután megtörtént a gyógyvízzé nyilvánítás, szeretnénk elindítani a gyógyfürdővé válást is, amihez azonban nagyon sok feladatot kell megoldanunk.
- Mi kell ahhoz, hogy Gyógyfürdővé minősítsék Gyopárost ?
A gyógyvíz és a megfelelő környezet mellett meghatározó a személyi és tárgyi feltételek biztosítása, valamint a gyógyszolgáltatások színvonala. A gyógyfürdővé nyilvánítás számos előnnyel jár, például a pályázatok területén, de az egészségbiztosítás is magasabb finanszírozással „díjazza” a gyógyfürdőket, mint a termálfürdőket. Néhány éven belül szeretnénk elérni, hogy Gyopárosfürdő ismét visszanyerje régi hírnevét.
- A strand területén lévő egykori Községi Vendéglő épületének átalakításán beszélgetésünk idején is dolgoznak. Ez a fejlesztés is a gyógyfürdővé nyilvánítás jegyében zajlik?
- Igen. A fizikoterápiás részlegünk kinőtte a jelenlegi helyét. Az épület helyiségei egyébként sem alkalmasak egy magasabb színvonalú, igényes gyógyellátás biztosítására. Ezért nyújtottuk be már évekkel ezelőtt a PHARE programhoz pályázatunkat egy korszerű fizikoterápiás centrum megépítésére. A pályázat elbírálása az elmúlt év végén történt meg, így zöld utat kapott a mitegy 300 millió forintos fejlesztés. A hajdani Községi Vendéglő, ahol még például a te szüleid korosztálya is annak idején szórakozni járt, évtizedek óta csak raktárként funkcionált.
Régi Községi Vendéglő - 1989
Régi Községi Vendéglő - 1994
Az épülő fizikoterápiás részleg - 2000

A fizikoterápiás centrum ebben az épületben kap helyet az épület átalakítása, illetve hozzáépítése után.
- Milyen szolgáltatásokkal várja majd a fizikoterápiás centrum a gyógyulni vágyókat?
A meglévő szolgáltatásaink mellett – masszírozás, tangentor, hidromasszázs, elektroterápiás -, diadinamik-, szelektív ingeráram -, ultrahang-, és galván kezelések – új gyógymódokat vezetünk be, mint például a súlyfürdő, az iszappakolás, az elektromos kádfürdő és a rövid hullámú kezelések. Egyéni tornaterem is épül, valamint két új kismedencét is tervezünk a centrum földszintjén. Ide kerül át a csoportos vizitorna is a fedett medencéből.
- Mikorra készül el az átalakítás, és mi lesz a régi fizikoterápiás épület sorsa?
A fizikoterápiás centrum épületének kialakítása a szerződés alapján július 31-re fejeződik be. A jelenlegi fizikoterápiás épület átalakítására is adtunk be egy pályázatot, méghozzá az Országos Idegenforgalmi Bizottsághoz, ahonnan 6 millió 76 ezer forintot kaptunk tervezésre, valamint eszközbeszerzésre. Az épület átalakításának előtervei már elkészültek. A ház tetőteret kap, ide kerülnek az irodák és a számítógépes terem. A jelenlegi felső szinten, illetve a földszinten pedig új szolgáltatási egységeket alakítunk ki, amik a pihenést, rekreációt szolgáltatják.
- Nemcsak a községi épület körül folynak munkálatok, hanem a strandfürdő más területein is.
Valóban, szinte nincs a strandnak olyan pontja, ami most, télen ne lenne „feltúrva”. Kiegyenlítő medence épül a tanmedence mellett, amivel lehetőség nyílik arra, hogy külön vízforgatással üzemeljen az uszoda és a tanmedence, illetve a jövőben mindkét medencében megfelelő, temperált hőmérsékletű vizet tudunk biztosítani. Ezzel a munkával párhuzamosan az uszoda gépészeti berendezését és az elektromos vezérlőrendszerét is korszerűsítjük. Terveink között szerepel, hogy az uszoda járófelületét esztétikus és csúszásmentes burkolattal lássuk el, ami remélem, a nyári nyitás időpontjára megvalósul. Ugyancsak tervezzük egy gazdasági épület kivitelezését is a Nyírfa csárda melletti területen, mivel eddig a községi épületet használtuk raktározásra és műhelyként is.
- A kempinget is kinőtte a strand. Sor kerül-e idén a bővítésre?
Az elmúlt szezonban már valóban kicsinek bizonyult a kemping, ezért elkerülhetetlen a bővítése, méghozzá a Szentesi út felé. A kemping melletti szántóföldek kisajátítását már megkezdte a város, csakúgy, mint a kemping arculatának előtervezését. Idén a terület körbekerítése és az infrastruktúra kiépítése történik meg, ezen kívül füvesítjük és fákat ültetünk az új kemping területére.
(Kovács Erika Orosházi Élet V. évfolyam 3. szám)


Vissza cikkekhez | Lap eleje